Iskola kapuin kívül

Az elmúlt év decemberében egy sikeres záróvizsgán vagyok túl. Nem kis izgalommal keltem december 17.-e reggelén, mikor az államvizsgámra indultam. Lelkem mélyén éreztem, hogy most sok múlik ezen. Az elmúlt évek sok-sok lemondással jártak az iskoláért, a tanulásért.


Alig bírom még most is felfogni, hogy újra eltelt 3 és fél év. Én, akinek középiskolában folyamatosan azon járt az esze, hogy mikor jön el az idő hogy már nem kell tanulnia, most két BSc diplomával a kezemben az elmúlásra szomorúan, az emlékekre viszont boldogan emlékezem vissza. Egyik pillanatban érzem a szabadságot, hogy új céljaim lehetnek, másik pillanatban viszont hiányoznak a tanórák izgalmai, az ország másik végéből származó csoporttársakkal töltött együttlét.

7 év alatt megtapasztalhattam milyen nappali tagozaton csupa emlékezetes dologban részt venni a tanulást olykor háttérbe szorítva, és levelező tagozaton a munka és egyéb nehézségek mellett megküzdeni a jó eredményért. Most már személyes tapasztalataim vannak a különbözőségekről, lehetőségekről. Mindegyiknek vannak szépségei és nehézségei. És ezektől leszünk büszkék, mikor a kezünkbe tartjuk az oklevelet.

Sok diák mondja, hogy a diploma csak asztal alátét lett. Ha a későbbiekben nem is a tanult szakirányban dolgozom, sokkal többet adott nekem az egyetem, mint a diplomát. Nem érzem, hogy elvesztegetett évek lennének. Életre nevelt, tudást és tapasztalatot adott és önfelismerést.

“A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon.” (Frank Bettger)

“Abban nincs semmi csodálatos, ha valaki másnál kiválóbbak vagyunk. Igazi csoda a korábbi önmagunkhoz képesti kiválóbbságban mutatkozik meg.”

(hindu közmondás)

“Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül.” (Galileo Galilei)