Sok minden gondolkoztat el engem így a felnőtté válás küszöbén. Karrier, házas élet, gyerekvállalás, satöbbi, satöbbi, satöbbi. De nem csak engem. Egy nagyon kedves ismerősöm sorait olvashatjátok, ahogy ő vélekedik erről a témáról. Írásával néhol magam is egyetértek, de erről majd később talán én is beszámolok. Olvassátok szeretettel.
Mostanában
foglalkoztat egy dolog. Muszáj leírnom, pedig ritkán szoktam ilyet.
Egész pontosan rákényszerülök, hogy foglalkozzam vele, mert a környezetemből
ömlik rám ez a téma, pedig nekem magamtól még eszem ágában sem lenne.
Hogy
miről is van szó? A
gyerekvállalásról, családalapításról!
Mindenek
előtt egy kis háttérinfó: húszas éveim közepét valamivel elhagytam már, de a
harminc is messze van még (hál’isten!). Tavaly nyáron volt az esküvőm. Nagyon
örültem, hogy átélhettem azzal, akit szeretek, még ha nem is sikerült minden
úgy, ahogyan azt elképzeltem…
Az
esküvő után mindenki azt kérdezte, hogy na, milyen a házasélet? Változott-e
valami? stb.
Azonban
van egy kérdés, amitől kifutok a világból! Még ha kérdés, akkor az hagyján, de
ha már egyenesen kijelentő vagy felszólító módban érkezik a tartalom… nahát!
- Akkor most már jöhet a gyerek, ugye?!?!
Miért,
miért?? De tényleg!?
Ahogyan
kimondtam az Igent, már rögtön a következő projekt a bébigyártás kell, hogy
legyen? Borzasztó. Nem szeretem az idióta régimódi elképzeléseket, azt hogy
régen hogyan szokták, meg hogy nekem hogyan kellene csinálnom bármit is.
Manapság úgy látom még mindig ez a megszokott gyakorlat:
párkapcsolat-esküvő-gyerek.. dögunalom.
Én
ezt nem így fogom fel. Összeházasodtunk a párommal, mert készen álltunk rá,
mert nagyon szeretjük egymást, és mert együtt tervezzük leélni az életünket. És
különben is tudja meg az egész világ. De ezt követően, ugyan úgy tesszük a dolgainkat, mint
máskor lehet, hogy néha kicsit unalmasak a hétköznapok, de valahogy mindig fel
lehet dobni ezzel-azzal.
Az
ismeretségi körömben többeknek van már gyereke, sokan egyidősek velem. Nézem a
fotókat, elgondolkodom, de valahogy annyira idegen tőlem ez a világ még.
Mondják, hogy útközben belejön az ember és hogy az a 9 hónap pontosan elég arra,
hogy felkészüljön az ember lánya. Hát nem tudom. Én nem közben szeretném, ha
megjönne hozzá a kedvem. Én szívvel lélekkel szeretném már a tervezéstől is.
Nemrégiben
volt alkalmam egy családbeli 1 éves csöppségre felügyelni egy-két órára, amíg
az anyukának dolga volt házon kívül. Örömmel mentem, mert nagyon cuki a
kis csávó. Az a másfél-két óra olyan hamar elrepült, hogy már nem is tudom mivel
ütöttük el ilyen jól, de köszönöm, ennyi elég is volt egy időre. Megjegyezném,
hogy minden tiszteletem az édesanyáknak, akik nap, mint nap nullahuszonnégyben csinálják
azt, amit én abban a röpke időben!
Viszont
most is megbizonyosodtam, hogy nekem ez még korai. Sok minden van, amit még
szeretnék kipróbálni, helyek a nagyvilágban ahová el szeretnék jutni, a barátaimmal
lenni, elmenni velük moziba, tekézni, csavarogni. Vállalom, de önző is vagyok
még ehhez a feladathoz. Igen, önző: szeretek a párom és a magam által megszokott
és felépített kis világban úgy létezni, ahogy eddig is. Szeretek kényelmesen
lenni. Néha halálosan lusta is vagyok. Szeretek vasárnap fél nap az ágyban
lenni és hasonlók. Mindezt feladni? Áááá, számomra ez elképzelhetetlen.
Olvastam
egy cikket a minap, amit egy olyan hölgy írt, aki egyáltalán nem szeretne
gyereket. Soha semmikor. Teljességgel elhatárolódott a témától és határozottan
zavarta az a társadalmi nyomás, ami a nőkre nehezedik gyerekvállalás témában.
Olvastam és megértettem, sőt sokszor nagyon is egyetértettem vele. Azonban ez
egy, talán még számomra is szélsőséges vélemény volt a sok közül, azonban nem
ítélem el. Nem mindenkinek életcélja, hogy gyerekei legyenek. Egyelőre nekem
sem.
Aztán
lesz egy nap biztosan, amikor bekattanok, hogy gyereket szeretnék. Lehet, hogy
addigra már a barátnőim közül megelőz valaki és könnybe lábadt szemmel megyek
haza a babalátogatásból és közlöm a férjemmel, hogy gyereket akarok! Most! Egyesek
szerint ezen már most kellene gondolkoznunk, mert hát a férjuram idősebb nálam,
tehát bejátszik a korkülönbség is, de valahogy mégsem téma ez még nálunk.
Helyette tervezzük a következő nyaralást, hogy milyen tájakat lehetne megnézni,
a barátainkkal milyen programokat csinálhatnánk, meg egyebek.
Mindenesetre
ha eljön az ideje szeretném szívből csinálni! Nem azért, mert mások elvárják
vagy mert „ebben a korban nekem már három gyerekem volt”. Nem érdekel! Most már
más világ van, szeretnék még dolgozni, esetleg magasabb/jobb pozícióba kerülni,
emberek közt lenni, jönni-menni. Nem
baj azonban, ha valaki ezt máshogy gondolja és mielőbb szeretne gyereket/gyerekeket, hogy még fiatalon legyen szülő. Különbözőek vagyunk, különböző célokkal,
mindenki más mintát hoz otthonról. Ezért is kérem, hogy had legyen a döntés az
enyém/miénk és ne szóljon bele olyan akinek frankón nem kellene!
Mindennek
eljön a megfelelő idő, így a gyerekvállalásnak is számomra. Addig is élem a
friss házasok boldog életét és jelentem szólok, ha készen állok a feladatra!
Addig
is szép napot gyerekkel vagy nélküle! ;)