2013. december 5., csütörtök

Az élet túl rövid....

Life is too short, so kiss slowly, laugh insanely, love truly, and forgive quickly.

2013. november 29., péntek

Búcsú Párizstól....

Cím miatt annyira ne rohanjunk a végére. Utazásunk harmadik és egyben utolsó reggelén ébredtünk Párizsban. Ma legfőbb program, a szabadprogram.

2013. november 28., csütörtök

Nap, amikor tátott szájjal jártuk a várost.....

Lehet a párizsi levegő, a Párizsról gondolt életérzés járt át, én csak csodálni tudtam a város minden épületét, utcáját. Nem tudom hasonlítani semmihez.

2013. november 12., kedd

Első párizsi pillanatok....

Október 27. Vasárnap. Ébredés. Óra visszaállítás. Készülődés. Bepakolás. Utolsó ellenőrzések hogy a legfontosabb dolgok megvannak-e. Indulhatunk.

2013. november 6., szerda

Még el sem indultunk......

Még el sem indultunk, de már majd kiugrottam a bőrömből. Hónapokkal az utazás előtt minden napom, minden gondolatom Párizs körül forgott. Mi lesz ott, mit vigyek, mit vegyek fel, sok minden volt amit el kellett intéznem, vagy megvennem. Az egészséges izgalom járt át minden nap amikor egyre közelebb került az időpont. 

2013. szeptember 10., kedd

Helyzetjelentés 3#

Tátrai nyaralás óta még levegőt venni sincs időm! Amit nagyon sajnálok, hogy így elmaradoznak a bejegyzések is! És sajnálattal közlöm hogy ez így is marad egy darabig! Időmilliomosok csak párpercet adjatok!!!! 

2013. augusztus 26., hétfő

Tengerszint feletti magasságokban......

Tehát, élménybeszámoló! Khm, hol is kezdjem. Majdnem olyan, mint egy fogalmazást írni az iskolában a nyári élményekről! :)

Úti célunk felé egész úton egyik kedvenc versem (szintén egyik kedvenc költőmtől) csengett a fülemben....


Petőfi Sándor: Az alföld

2013. augusztus 14., szerda

Esküvő!!! - Egy koszorúslány naplójából!

Nem lett egy hosszú bejegyzés, mint amilyennek szántam, de talán jobb is. Sokféle érzelem futott át rajtam, sok közüle személyes, amit csak a menyasszonynak tartogatok.

Lánybúcsú nélkül nincs esküvő, vagy fordítva?

2013. augusztus 6., kedd

HOW IT'S MADE? - Leányból asszonyt!

Elkalauzollak titeket az "Hogyan csináljuk egy leányzóból jó feleséget" című bejegyzésemben. :) Mostanában úgysem alkottam hosszú bejegyzéseket. Ez most sikerült.

2013. július 29., hétfő

Formabontás Göndörke módra!

Az elmúlt hetekben kérdezett meg az egyik helyi újság, hogy pár szóban mondjam el a véleményemet a fogyókúrázásról! Az első nagy meghökkenésre nem is igazán úgy válaszoltam, ahogy azt valóban gondolom. Így most elmesélem, hogy valójában hogy is van ez!

2013. július 24., szerda

Ékszergyártás folyamatban.....

Nem készültem hosszú bejegyzéssel, helyettem inkább beszéljenek a képek. Korábban már bejelentettem, hogy ékszergyártásba kezdtem. Egy szép napon, arra gondoltam miért ne kamatoztathatnám a kreativitásom, miért ne viselje más is az általam készített kiegészítőket. Szeretem az egyedi és új dolgokat, pláne ha magam készítem. 

2013. július 16., kedd

Helyzetjelentés 2#

Nagyon élménydús ez a hónap. Tele vagyok munkával, de jut idő a szórakozásra is! És még nincs vége, tartogatnak még meglepetéseket az elkövetkező hetek is!

2013. július 5., péntek

Hogyan legyek önmagam?

Még a csapból is ez folyik! Micsoda elcsépelt szlogen, olykor már eleve nyomást érzünk ezek hallatán. Légy önmagad, törekedj az önmegvalósításra! Akkor vagy egyedi ha önmagad vagy! Hogyan legyünk 8 milliárd ember között egyedi?

2013. június 24., hétfő

Divat szinte ingyen...

Már rég elkezdtem ezt a bejegyzést, de a végére máshova lyukadtam ki mint ahova szerettem volna. Remélem hasznos lesz számotokra.

2013. június 18., kedd

Így dőlnek el dolgok....

Végre fellélegezhetek. Túl vagyok az utolsó vizsgaidőszakon és nem is rossz eredménnyel. Így most már szabadon szárnyalhatnak a gondolataim másfelé mint atomabszorpciós fotometria felé.

Az elmúlt időszakban elég vegyes érzelmek lettek úrrá rajtam. Voltam felhőtlenül boldog, sírósan ideges, sírósan boldog, nyugtalan, túlpörgött.

2013. június 14., péntek

Az iskolapadban

Bizonyára mindenkinek van jópofa története a fiatalkorából, pontosabban az iskolai évekből. Első olvasatra talán nem is vicces, mert igazán a helyzet adja a poént. De képzeljétek csak magatok elé.

2013. június 5., szerda

2013. június 3., hétfő

Klisé vagy bölcsesség

Egy kis röpke bejegyzés mára. Sajnos vizsgaidőszak van, és próbálom tanulással kitölteni a maradék időmet. Viszont olvasóimat se hagyhatom az írásaim nélkül.

2013. május 23., csütörtök

Színről színre

A színek alkalmazásával kifejezhetjük önmagunkat. A színekkel érzelmeket, érzéseket, gondolatokat fejezhetünk ki. Amikor valaki kiválasztja a ruhatárából azokat a ruhákat, amiket aznap szeretne felvenni, sokszor nem is gondolja, hogy a választott színek egyrészt tükrözni fogják lelkiállapotát, másrészt vissza is hatnak hangulatára.

2013. május 22., szerda

Sport, test, lélek

A középiskolát elhagyva rájöttem, hogy nekem szükségem van az edzésre a sportra. Nem feltétlenül az alakom miatt, inkább a szervezetem kívánta. De nem igazán találtam meg a nekem tetszőt. Kezdetben biciklivel jártam suliba, vagy bárhová. Ez minimum 14 km jelentett naponta. Volt hogy ezt a távolságot többször is megtettem.

2013. május 17., péntek

Feladni vagy nem feladni? Ez itt a kérdés!

Célok, az álmok mindig motiválnak, de meddig? Meddig vagyunk képesek fenntartani a kezdő lelkesedést, és miért fárad bele a ember?

2013. május 16., csütörtök

masni, Masni, MASNI

Valamilyen formában benne van az emberben a gyűjtögető ösztön. Bennem is. Fanatikusan gyűjtöm, ami éppen megtetszik. Ez a mániám olykor a hobbim. Időszakosan mindig meg van az dolog ami megszállott gyűjtővé tesz.  

2013. május 15., szerda

A kreativitás mezején

Két nagyon jó barátnőm: Edina, Niki és én a kreativitás melegágyai vagyunk. Nem ismerünk olyan dolgot amit ne lehetne felújítani, átalakítani, megjavítani. Ha nagyon belelendülünk még a fából is vaskarikát készítünk. Mindhárman a takarékosság hívei vagyunk, így ha nem akarjuk megvenni akkor megcsináljuk.

2013. május 14., kedd

Turkáljunk

Mostanában nagyon népszerűek a használt ruhás üzletek. Sőt mi több már lassan trendi lesz ott vásárolni. Sok véleményt, beszámolót, bejegyzést olvastam már ezek vásárlásról, a turkálásáról. Gondoltam én is megosztom veletek a saját történetemet.

2013. május 11., szombat

Hol van a sült galamb?

Ember tervez, Isten végez. Apró szösszenet a mai napból.

Múló pillanatok...

"Múlnak a gyermekévek, nincs vissza út..." hallhatjuk Ihász Gábor előadásában. Egyetértetek vele? Én nagyon is.

2013. május 8., szerda

Miért nehéz jónak lenni?

Azért, mert jónak lenni értékes dolog, az értékes dolgokért pedig meg kell harcolni.