Lehet a párizsi levegő, a Párizsról gondolt életérzés járt át, én csak csodálni tudtam a város minden épületét, utcáját. Nem tudom hasonlítani semmihez.
Második napon, korán ébredtünk. Aznapi programunk első állomása Versailles volt. Korán érkeztünk, de még így is hosszú várakozás árán jutottunk be. A kastélyok legfőbb jellemzője a pompa. Önmagában nem szeretem a kastély látogatásokat. Nem köt le. De Versailles más volt. Elvarázsolt. Csendben nézegettem és gyönyörködtem, ahogy lassan áthaladtunk egy-egy szobán. A pozitív élményben szerepe volt kedves idegenvezetőnknek, aki nem mindennapi, érdekes történeteket mesélt a Lajosokról. Én nem tudtam követni, hogy éppen melyikről van szó, sokadik Lajosként emlegettem mindegyiket. Azt tudtátok, hogy a királynak külön volt egy árnyékszék (vagy lyukas szék) felelőse, sőt hatalmas kiváltságnak is számított? Ez az ismeretanyag, nem mondom hogy hiányzott, viszont az utazás alatt folyton felmerült a beszélgetésekbe.
Az egész délelöttött a kastélyra szántuk de még így is alig láttunk belőle valamit. A kertből meg szinte csak az egyik sarkát. Ide nagyon szívesen visszajönnék. Nem láttam eleget belőle, de jóllehet a következő alkalom se lenne elég.
Kastélylátogatás után, az Invalidusok templomát, benne Napóleon sírját csodálhattuk meg.
Furcsa élmény volt. Hogy miért is? A sír, pontosabban a szarkofág elhelyezkedése nem hétköznapi. Egy hatalmas arany kupola alatt a "mélyben" helyezkedik el. Ezzel az a cél, hogy aki fentről nézni, az akarva akaratlanul meghajol a nyughely előtt. Aki viszont a mélyből nézni, az feltekint a császárra, mert hogy egy emelvényen nyugszik. Napóleon a halála után is tiszteletet vív ki magának, még ha ilyen formában is.
Napóleon után a következő nagy élmény várt ránk. Az Öreg-hölgy, az Eiffel-torony. Mikor megérkeztünk a közeli parkolóba, izgatottak voltunk. Türelmetlenül vártuk, hogy megpillanthassuk a teljes szerkezetet. Szinte futottunk a parkhoz, aztán megláttuk, és bambultunk. Mint aki néz, de nem tudja mit. De mi tudtuk! Nagyszerű volt. A hangsúly a nagyszerűn van. Mikor nem találsz rá szavakat. Nem tudod miért, de csodálod. Pedig "ez csak" az Eiffel-torony. 2 és fél órás várakozás után, kissé elázva fent voltunk a tetején. 276 m magasban. A panoráma olyan volt mintha körül ölelne Párizs. Valami mélyen itt is csendre utasított, és csak néztem a kilátást.
Időzítésünk több volt mint tökéletes. Mire felértünk a tetejére elmúlt az eső, a távolba egy szivárvány jelent meg. A szemünk láttára vált a város nappali világosságból éjszakai tündöklésbe. Felemelő érzés volt.
Fájó szívvel hagytam ott, de mennünk kellett. Egy, utolsó állomásunk még volt. Sacré Cœur -bazilika. Szent Szív temploma. Nagyon szép, lélegzet elállító látvány volt kívül is, belül is.
Sajnálom hogy nem csodálhattuk sokáig, ugyanis a párizsi forgalom miatt rohantuk a buszhoz, hogy ne kerüljünk dugóba, és könnyen kijuthassunk a külvárosba. Hiába.......
Hosszú napunk volt, mély élményekre tettünk szert. A képek felelevenítik, jobban mint hittem.......