Az iskolapadban

Bizonyára mindenkinek van jópofa története a fiatalkorából, pontosabban az iskolai évekből. Első olvasatra talán nem is vicces, mert igazán a helyzet adja a poént. De képzeljétek csak magatok elé.

- Középiskolából származik a "nincs is" és a "nem is" szóösszetétel bármilyen esetben való,  indokolatlan használata. Jómagam pontosan nem emlékszem, hogy hogyan alakult ki. Egyik tanárnál emlegettünk sokat, akire én így emlékszem. :)

Na jó, ennyire nem tűnt degeneráltnak, de mégis nagyon jól tükrözi a "nincs is nyakad" kifejezés ez esetben nagyon is indokolt használatát. Ezután mindent ezzel a kifejezéssel együtt említettünk. Próbáld csak ki! A tapasztalatlan erre úgy válaszol hogy "de igen", értelmetlenül és értetlenül néz ránk. Ezzel bárkinek az agyára tudtunk menni, és élveztük. És még most is.

- Házibulit tartottunk. Activity társasjáték híján magunk találtunk ki szavakat, amiket el kellett mutogatni. Mindenki ezernyi hülyeséget írt össze-vissza. Az egyik feladvány azonban nagy fejtörést okozott, mind a közönségnek, mind a mutogatónak. Kicsit értetlenkedve nézte a feladványt, de vette az akadályokat. Az ő olvasata szerint 60-60 táncos volt a papírra írva, ám a feladvány. Go-Go táncos. Gondoljatok csak bele.

- Ugyanez a játék, más feladvány. A feladat: elmutogatni hogy "Seherezádé". Alanyunk szétválasztotta szavakra és a "se" és "here" szavakkal próbált rávezetni a megoldásra. Sikertelenül.

- Szintén középiskolában történt. Vers tanulás. Kölcsey Ferenc:Huszt. Bizonyára sokan ismeritek. De azért itt elolvashatjátok. Tanulónk szorgalmasan megtanulta a verset. Készen állt hogy feleljen belőle. A tanár úr fel is szólította. Ő felállt és szavalt. "....messze jövendővel vess öszve jelenkort....". Ám de egy szót kihagyott, a tanár azonnal javította. "Magdikám komolyan". Kihagyta azt a szót hogy "komolyan". De Magdi nem így értette, a sornak újra nekivágva komolyan és határozottan kezdte mondani. És persze újra kihagyta. Dőlt az osztály, potyogtunk ki a padból. Azért sajnáltuk, de még most is vicces.

- A következő történet velem történt. Német óra. Felelet. Meg kell hagyni nem vagyok az a nagy nyelvmester. Nem szerettem tanulni, azt amit nem értettem. Nem emlékszem pontosan mi volt a felelet tartalma, csak arra hogy nem emlékszem mi az uborka németül. Gondolkozz!Gondolkozz! Minden német tudásomat elővéve megalkottam: das Uborke. És ezt így is mondtam, kapott egy névelőt és németesítettem. A tanár kikelve magából üvöltötte, hogy GURKEN!GURKEN!GURKEN! (ez mellett az is vicces volt hogy a tanár uborkának hívtuk). Én teljes nyugalommal mintha mise történt volna kijavítottam magam és folytattam a felelet. Kedves barátnőm egy találkozásunknál se hagyná ki hogy ezt ne elevenítse fel nekem.

- Középiskolában nem kellett feleletnél ki menni a tanári asztalhoz, elég volt a helyünkön felállni, és úgy beszámolni. Ezt kihasználva, a padjaink tele voltak írva évszámokkal, adatokkal egyszóval a konkrét feleletet a padra véstük. Irodalomból verseket irtunk ki. A szorgalmas diákok már korábban bent voltak a suliban hogy időben végezzenek. Témazáróknál ugyanez. Persze más helyen is divat volt a padra írni a puskát, ezzel nem mondtam újat, de nálunk a nagy osztály létszám miatt csak egy sor volt középen, így négyen ültük egymás mellett. Ezért sokkal nagyon esélyünk volt, hogy nem bukunk le. Ám volt egyszer hogy kedves osztálytársunk is puskázott, illetve puskázni szeretett volna, de üres hely lévén arrébb ültette egy székkel. Na mármost, próbálj meg úgy arrébb ülni, hogy közben az előző helyeden leírt puskát próbálod az alkaroddal takarni, közben eltörölni. Hát nem jött össze.

- Az egyik tanárom gyűjtötte a puskákat. Élvezte ha lebuktathatott valakit. Az órákon ezt többször el is mondta, utalva rá hogy nála esélytelen a puskázás. Engem kivéve. Apró harmonika puskát készítettem kézben észrevehetetlen volt. A fészkalódásból, a mocorgásból már egyből furcsának tűnhet valaki, valószínű én is az voltam. Valahogyan csak elő kellett szednem. Még a puskázásig el se jutottam, már észrevett. Rám szólt: "-Mi van a kezedben?" "- Semmi" - válaszoltam. Megmutattam a kezemet, de a puska már az ölembe volt, szerintem ezt Ő is tudta. Ezért szólt hogy álljak fel, és itt volt mázlim hogy nem a földre esett hanem a székemre. A tanári asztalról alánézett a pad alá és mivel nem látott semmit, leülhettem és folytathattam az írást. Ezután árgus szemmel figyelt, szinte csak engem, nem is mertem puskázni. Később mesélte el nekem az egyik csoporttársam, hogy a tanárnak még lelkiismeret furdalása volt hogy meggyanúsított. Szegény.

Szép és vidám napot nektek!