2013. augusztus 6., kedd

HOW IT'S MADE? - Leányból asszonyt!

Elkalauzollak titeket az "Hogyan csináljuk egy leányzóból jó feleséget" című bejegyzésemben. :) Mostanában úgysem alkottam hosszú bejegyzéseket. Ez most sikerült.

Eltelt a lánybúcsú napja! Több hónapos szervezésen vagyok/vagyunk túl. A mi a kis szervező csapatunk 6 főből állt. Nem tűnik soknak, ám 6 embernek 9 különféle véleménye van, nehéz volt ezt összehangolni, de szerencsére összecsiszolódtunk.

Első és legnagyobb feladatunk az volt, hogy minden úgy legyen, ahogy az arajelölt szeretné annak ellenére hogy ne tudjon semmit, és semmi olyan ne legyen, amit nem szeretne. Még akkor se, ha a csupaszcsigákra a lánybúcsút szervezők másztak volna. (Mi már csak így hívtuk a chippendale fiúkat). 
Nem volt egyszerű, olyan feladatokat adni, ami kötelező egy lánybúcsún, de a menyasszony is élvezze. Természetesen semmi olyat nem akartunk, ami megalázó lenne. Nagy odafigyelést, és jó emberismeret igényel egy lánybúcsú megszervezése. Mi így csináltuk.

Nem akartuk, hogy egy napon tegyük próbára minden asszonyi tudását. Így a bulit megelőző napokban már leveleket küldtünk, a levelekben pedig verses formában megírva a feladat. A versek egy részét koppintottam, de nagyobb részét magam költöttem a menyasszonyra igazítva. Egy kettőt magatok is elolvashattok majd lejjebb.

Első feladat volt, hogy a lánybúcsú napjára megtanulja kívülről az esküjét. Többé-kevésbé sikerült is.




"Én, Edina, ezennel megígérem előttetek, hogy mostantól jó háziasszony leszek!

A fodrásznál, barátnőnél, boltban, utcán, tereken nem sokat időzöm,

Mindennap hazasietek és a vacsiját főzöm.

Kedvenc ételét még a legfárasztóbb napomon, akár éjjel is, de elkészítem, szépen tálalom.
Anyukáját naponta egyszer dicsőítem, hogy övé a legfinomabb töltött káposzta.
Barátait családtagként fogadom, ételükről és sörükről is gondoskodom.
Esténként szeretgetem, cirógatom, fejfájásra nem panaszkodom!
Legalább annyira fogom imádni a mosogatást, mint amennyire most imádom;
Alsónadrágjait, illatos zoknijait elnéző mosollyal patyolatfehérre sikálom
Hajszálainak számára megjegyzést csak ritkán teszek

Szememet férfiakon mostantól csak messziről legeltetek
De ha véletlen csak egyszer is csajozni mer, a baját sodrófával látom el!!!"


A következő napokon érdekes feladatot kapott. A vőlegénynek és a menyasszonynak küldtünk egy pólót, amit be kellett koszítaniuk. Az alábbi módon meg is oldották a feladatot. Ám de másnap ugyanezt a pólót tisztára kellett mosnia a menyasszonynak. Arról fényképes bizonyítékunk nincsen de személyesen láttam az eredményt. Ahhoz képest, hogy tiszta tintapaca volt a póló, megfelelőnek találtam az eredményt. Tényleg jó feleség lesz belőle.



Az utolsó nap sütit kellett sütnie, amit másnap árultunk, hogy a belépőre összeszedjük a pénzt. Rájöttünk, hogy a menyasszonyok nagyon ügyesen árulnak sütit, pontosabban nagy bevétellel, elég sok pénz bejött, amit bár nem belépőre, inkább Bulangára költöttünk.
(Gondolkodtunk a kamu lánybúcsú ötletén, és így meggazdagodunk a süti árulásból, de úgy véltük nagyon züllött éjszakáknak kellene elébe néznünk, hogy hivatalos lánybúcsúnak tűnjön.)


Egy feleségnek nagyon sok a dolga
A pólóval a mosás, vasalás letudva
Dehogy állsz a sütéssel? Kis csapatunk nem tudja
Kiderítjük, ne félj, irány a bolt, rajta!

Szerintünk a muffint mindenki szereti,
Hogy milyen ízű legyen, mi fogjuk megszabni!
Legyen mondjuk banános, mert fontos a gyümölcs,
De nem ám csak úgy egyszerűen, akkor jó a különc!
Legyen díszes, masnis a süti teteje,
Szombaton ezt árulod majd, ha eljön az ideje!




A buli napján reggel kapott egy levelet, amiben értesítettünk hogy hány órakor érkezünk.

A mai napra még egy fontos feladat marad,
A lényeg mára, hogy kipihend magad,
Aztán készülődj, mert 19 órakor érkezünk,
S legalább reggelig kell mulatnod velünk,
Elsiratjuk együtt a boldog leányéveket,
És ünnepeljük a rád váró asszonyéletet!

Menyasszony kikérése előtt már a kerti parti helyszínén mindent előkészítettünk, s ott gyülekeztünk. Magunknak nem készítettünk egyen pólókat, így inkább közös színű ruhába, feketébe öltözve gyászoltuk kedves barátnőnk leányságának utolsó napját. Még egy általam készített csuklódíszt is viseltünk mind a heten, hogy tudják mi egybe tartozunk.




Megérkezve a vőlegényes házhoz mindjárt egy jóféle pálinkával fogadott minket, ahogyan egy jó háziasszonyhoz való. (Egyébként ez olyan kis alattomos pálinka lett, mert annyira édes hogy csak iszod és iszod, azt pedig nem veszed észre, hogy alkoholtartalma meg az egekben. Egyébként a vőlegény saját keverésű pálinkája és tervezi hogy az esküvőn is majd a vendégek elé teszi. Szegény násznép, hogy fog majd fetrengeni....)

Szóval a háznál elsőnek a férjismereti teszttel kezdtünk. Két kérdésenként ajándékot is kapott. Nagyon akarhatta mert nagyon ügyesen válaszolt, egy-kettő híján egyből rávágta a helyes megoldást. 
Legutolsó ajándékként kapott tőlünk egy régit, egy újat, egy kéket és egy kölcsönkapottat. Mélyen meghatott engem, ahogy ő meghatódott. Szerettem volna minél személyesebbé, minél Edinásabbá tenni. Úgy érzem sikerült. Kéknek egy harisnyakötőt kapott; újnak egy szép nyakláncot fülbevalóval a menyecske ruhához; kölcsön, tőlem kapott egy tiarát, amit még én kaptam tőle szülinapomra. A régi, egy gyerekkori kis lepedő volt, amit ezidáig anyukája őrzött. A tiarát és a harisnyakötőt büszkén viselte a lánybúcsú egész estéjén. Jó volt rajta látni :)
Kapott még nyuszifület, sodrófát, olyan igazi nagyis kötényt, egy pólót, amit egész este viselnie kellet, egy kedves kis csomagot a házas életre, és szerelemzsetont.




Mindezek után visszaérkeztünk a kerti parti helyszínére, immár egy menyasszonnyal többen. Itt is vártak rá még feladatok. Sorolom is:
- Tapintással kellett felismerni dolgokat. Úgymint bilincs, ostor, papucs, mosogatószivacs, fakanál.

- Ízleléssel kellet felismerni ételeket italokat. Kemény főtt tojás, banán, pezsgő, gyümis sör.
- Szaglással kellett felismerni fűszereket. Fahéj, szerecsendió, gyömbér, majoranna.
Mint az eddigieket ezeket is nagyon ügyesen kitalálta. Ezzel végére értünk a feladatoknak,  ügyességét egy oklevéllel ismertük el! Ez csak a sablon, mint minden más, ez is lila volt!



Ezután nyakunkba vettük a várost, eladtunk minden muffint, megittunk mindent és egy hatalmasat buliztunk a végéig! Felejthetetlen számomra, így visszagondolva a készülődésre, és az önfeledt szórakozásra. De a legfontosabb, hogy egy szelíd leányzó lesz most a legboldogabb feleség!