 |
| Forrás |
Ha van időm gondolkodni, gyakran elveszek a múlt emlékeiben. Főleg a kellemetlen,
fájó eseményekben. Tovább lépés helyett, újra és újra magyarázatot, a
válaszokat keresem. Hiába tudom, hogy az már nem változtat a megtörtént
eseményeken. Mégis foglalkoztat. Túl sokat foglalkoztat. Rágódok mi lehetett
volna, mi az, aminek nem kellett volna, hogy megtörténjen. Lehettem volna
kevésbé naív, kevésbé haragos. Lehettem volna szeretetteljesebb, önzetlenebb.
Célja: tanulj a hibádból! engedd el a múltat!
Ha van időm a jövő
aggodalmaival foglalkozom. Ami még el sem jött, ami még be sem következett. Határidők,
távoli események, teendők hosszú sora. Aggódó vagy türelmetlen a várakozásom. A
valódi cél is eltűnik olykor. Nem a cél
vezérel, hanem hogy már legyek túl rajta, jöjjön el az a bizonyos idő. Nem teszek
semmit, halogatok. Várom, hogy majd más megoldja helyettem, majd lesz valahogy.
Célja: bizalommal tekints előre! tervezd a jövőt!
A jelen
az, amire sosincs időm. Nem élem a jelen pillanatát. Nem örülök annak, ami éppen
ott és akkor történik velem, hogy edzek, hogy a barátnőimmel cseverészek, hogy
a párommal vagyok, hogy éppen kutyát sétáltatok. Hamarabb foglalkozok a jelen
bosszantó dolgaival, mint az örömöt okozó pillanatokkal. Szinte át suhanok
felettük, észre sem véve őket. Rányomva bélyegét az egész napomra.
Célja: éld meg a pillanatot! ismerd fel a jelent!
A múlton és a jövőn nincs hatalmunk, tenni csak is
a jelenben lehet. A jelen döntései, amiket formálni tudunk. Természetes emberi törekvés,
hogy döntésünk a lehető legjobb legyen. Napot, hónapot, életet befolyásoló
döntések. Jó vagy rossz. A félelem hogy rossz döntést hozunk, az hogy
félelemmel döntünk csak menekülés. Elkötelezni mindig sokkal egyszerűbb, mint
magát a döntést meghozni. Magunk döntjük el, hogy hogyan kezeljük döntéseink utóéletét.
Tanulunk-e hibáinkból, tapasztalatainkat felhasználva döntsünk egy újabb
kérdésnél.
„A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de
a ma adomány. Becsüld a jelent, mert jót jelent.”