A természet segít elmélyíteni a csendben, amire úgy érzem még mindig szükségem van. Szeretem a természet illatát, az erdő csendjét, a magaslati kilátást. Elcsendesít, lenyugtat. Olyankor nem vágysz nagy dolgokra, élvezed azt amit ott történik, ott a szemed előtt. Amit a rohanó életedben úgysem vennél észre. Megáll az idő. Nincs probléma, nincs betegség, nincs magány. Nincs semmi, csak egyszerűen én.
Április harmadikán a Badacsonyban kirándultam. Tavasszal még nem jártam a Balatonnál. Kellemes gyermekkori nyári emlékek fűznek Badacsonyhoz. Ki merem jelenti a legszebb, legjobb nyaramat töltöttem ott. Azóta nem is jártam ott. Mindig volt más úti cél. De most ragaszkodtam hozzá. Bár az "ittmárjártam" érzés futott át rajtam, nem nagyon emlékeztem hogy milyen is volt. Odaérve izgatottan fedeztem fel a környéket. Miközben lógattam a lábam a Badacsony egy szikláján, rádöbben az ember, hogy mennyire cseppnyi lény a világban. Boldogító érzés fentről lenézni, látni mi az ami körbe vesz. Ellátni a távolba, látni azt amit odalentről nem.
Elmúlt vasárnap pedig a Szigetközben mélyültem el a természetben, miközben párom horgászott. Parton ücsörgős elmélyülés nem nekem való. Szeretem magamba szívni a nyugalom érzését, miközben megismerem a környéket. Így hát fényképezőmmel útra keltem, addig se idegesítem a főhorgászt. Kisalföldi leányként rengetegszer jártam/járok a szigetközi vízi világban. Sosem lehet betelni vele, mindig add valami olyat amit még nem láttam. Valahol Dunakiliti környékén.
Profi fotók egy profitól!! :*
VálaszTörlésKöszönöm! ;)
Törlés