Két dolog ami ilyenkor kitölti a hírfolyamom minden egyes négyzetcentiméterét. Az egyik újévi köszöntések (egy jó része még éjfél előtt) a szokásos sablonos szöveggel. Így búék, meg úgy bújjék. Nem tartom túl hitelesnek, és inkább idegesítő. Tömeghisztéria értelem és érzelem nélkül. A másik pedig az új évi fogadalmak. Idén sem vagyok erről más véleményen, hogy ez csak önmagunk hitegetése, hogy csak is január elsején vagyunk képesek változtatni az életünkön. Egy szezonális trend, amire egy hónap múlva alig emlékezünk. Ha február kettőt, vagy július négyet írnánk senki nem figyelne fel az életünket megváltoztató döntéseinkre. Pedig fontosak, mindegy mikor történnek.
Amiben viszont egyetértek, csak úgy nem vághatunk neki az új évnek. Kell valami útravaló, iránymutatás. Egy utazásra sem indulunk el üresen, ha csomagunk nincs is célunk biztosan van. Legyen hát az elengedés, a remény és a bizalom éve ez a mostani.
Az elmúlt év gondjait, szomorúságait, tüskéit idén magam mögött hagyom. Tanulva a múltból, még is lezárva, hátrahagyva, tiszta lappal indulok útnak. A múlt elmúlt, visszatekerni, változtatni már nem lehet, egyedül arra jó, hogy a jövő döntéseinél jól kupán vágjon, emlékeztessen rá, hogy hová vezet.
Reménykedem, hogy ez az esztendő csupa jót hoz. Reménykedem, hogy könnyen átlépek bármilyen akadályon. Optimistán nézzek mindig előre. A szívemben ott legyen mindig a remény, még a legmélyebb lyukban is, a legmagányosabb hétköznapban is. A legsötétebb időszak is elmúlik egyszer, és jön helyette egy jobb, egy szebb időszak.
És végül a bizalom. Ez az egyik olyan emberi tulajdonság amit leghamarabb megtanulunk szüleinktől, és amit életünk során mindennél jobban megbecsülünk. Még is sokan úgy játszanak vele mint törhetetlen üveggolyóval. A bizalmat nehéz megszerezni és nehéz megtartani, de ez csak ember és ember között ilyen nehéz dolog.
Fülembe csengenek azok szavak, melyek az év első istentiszteletén hangoztak el: Bízd Újra Életedet Krisztusra. Ez az ami kereszténnyé tesz. Vasárnapról vasárnapra hallgatom a prédikációkat még sem cselekszem azokat. Hiszem és vallom az evangélikus hitemet, mégis hagyom, hogy felbosszantsanak a hétköznapi bosszúságok. Hiába járok istentiszteletre, hiába vagyok gyülekezeti tag, ha a világi dolgokban jobban bízok, ha jobban bízok magamban, mint Jézusban. Bíznom kell benne, hogy szeret. Meg kell tanulnom, hogy sosem vagyok egyedül, ha baj van. Problémáimat nem csak a magam erejéből kell megoldanom, mert megsegít és oltalmaz ha szükségem van rá. Nem kell keresnem a miértekre a válaszokat, mert bíznom kell abban hogy ami történik annak úgy kell lennie. Ezt ha csak észben is tartom, ez az ami segít hogy túllépjek a múlton, és mindig reménykedjek a jövőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése