Becsüld magad!

Az általam sokat emlegetett kedvezőtlen időszak, még most is járatja az agyamat. Jóllehet, sokkal, de sokkal jobban érzem magam, túllépve mindenen, azért mégis csak keresem, kutatom az okokat amik odavezettek és mik voltak azok a megerősítések, változtatások amikkel sikerült kievickélnem.

Az egyik ilyen az önelégültség kontra önbecsülés kérdése. Sokszor láttam már ezt a képet, vagy témájában hasonlót. Érdekes mert, két dolgot is láthatunk benne, attól függően milyenek vagyunk: elhiszem-e magamról hogy én lehetek egyszer a király, vagy azt képzelem magamról, hogy én vagyok a király. Nagyon nem mindegy melyikről beszélünk. Egoizmus vagy önbecsülés? Egoista vagyok, ha magamra is gondolok? Az sem mindegy hogy szereted-e önmagadat, vagy csak magadat szereted. Hol van vége az önbecsülésnek és hol kezdődik az egoizmus?

Attól, hogy magadra is gondolsz, még nem vagy sem önző, sem egoista. Akinek van önbecsülése, az magabiztos, azt a környezete is másképp fogadja el. Itt azért van némi ellentmondás is: Mindinkább arra törekszünk, hogy alkalmazkodjunk a környezetünkhöz, mert akkor fogadja el valóban önmagát, ha úgy látja, hogy a környezete is elfogadja. Ez a sok elfogadás, mint valami ördögi kör. Csak kár hogy így van, mármint az hogy fontos számunkra, hogy milyennek fogad el a környezet, és inkább idomulunk ahhoz az elvárásokhoz, nem pedig arra törekednénk, hogy olyannak fogadjanak el, amilyenek valójában vagyunk.

Ami biztos, hogy mások folyamatos előtérbe helyezésével, saját önbecsülésedet veszélyezteted. Eredménye, hogy a háttérbe húzódsz. Ennek viszont a további fejleménye, hogy kicsinek és értéktelennek érzed majd magad. Olyan embernek, aki mindenkinek jót akar, mégis semmibe veszik, és kihasználják. Ilyenkor csak felszínes a jókedv, de nem vagy boldog. Jót cselekszel, hogy a környezeted szeressen. Megalkuszol magaddal és a világgal. Malmok között őrlődsz, inkább megfelelsz itt, ott, ennek, annak. Nem akarsz senkivel haragot, még is te esel a két szék közé és jó mélyen a pad alá. Ebbe is bele lehet fáradni. Folyamatosan törődni a környezetedben élőkkel, csak magadra már nem marad időd és energiád. Magadat már nem szereted. Nem szereted eléggé, ahhoz, hogy egy új napnak vidáman kezdj neki. Aki nem szereti önmagát, nehezen lép át a gondokon. Nem számíthat önmagára, nem biztos magában, így könnyen az egoizmus tör a felszínre legfőképp mások hibáztatásának képében.

Felsorolhatnék mindenféle tanácsot, alappillért, és hasonlókat. De úgy gondolom, önbecsülésünk erősítése, kiépítése egyéni feladat, és ezért egyénenként eltérő lehet. Ami nekem segít, az másnak nem biztos, és fordítva ugyanígy. Kiindulópont viszont mindig van, de tudnunk kell önbecsülésünk fejlesztése, megerősítése nem egyik napról a másikra történő feladat. Kemény meló. Nem elég a pozitív hozzáállás, tisztán, reálisan is kell gondolkodni. Amivel viszont bátran kezdhetünk a hit és a bizalom kiépítése önmagunk felé. Hinni kell a tudásunkban, a képességeinkben, és ezáltal bízni a döntéseinkben. Hidd el magadról, hogy megérdemled a sikert. Tudd, hogy mit értél el és hogy hogyan. Senki másnak, csak önmagadnak kell megfelelni. Ha szeretjük önmagunkat, mondhatjuk úgy is: ha van önbecsülésünk, könnyebben teremtjük meg a harmóniát a lelkünkkel és a környezetünkkel egyaránt.

így hát, kezd el önmagadat szeretni, önmagadban hinni és bízni.

„Ha szereted magadat, képessé válsz jobb döntések meghozatalára, ami jobb életet teremt neked.”

- Mandy Hale