Te vagy a felelős azért ahogyan ma érzed magad, inkább válaszd a Boldogságot!
Olvastam ezt a napokban egy falfeliraton. Milyen egyszerű ezt így kimondani, és felfogni. Tenni viszont sokkal, de sokkal nehezebb. Vagy mégsem?! Nehéz eldönteni. Én is átestem ezen, akkor úgy gondoltam nehéz lesz ebből kievickélni, de csak is azért mert nem akartam igazán. Inkább panaszkodtam és vártam a hamis, és a nagyon idézőjeles megértő pillantásokat, hogy az én problémám mindenkié felett áll. És lassan el is hittem. Ha nem vagyunk hajlandóak ezt kezelni, ezen változtatni, akkor ne csodálkozzunk, hogy a kártyavár összedől. Nem hogy a kártyavár, mi magunk is.
A magyar embert amúgy is gyakran jellemzik úgy, hogy sportot űz a panaszkodásból. Valljuk be szeretjük ha kicsit megsajnálnak, ha megértés látszatát keltik bennünk. Aki nem így van ezzel, az hazudik. (kivételek nyilván mindig vannak) Önmagában ezzel talán nem is lenne nagy baj. Nem azzal van a gond, ha kibeszéljük magunkból a problémáinkat, hanem hogy a panaszkodásunk a hétfő reggelek, az elhalmozott feladatok vagy úgy bármi miatt, hagyjuk ezeket visszahatni ránk. Eldöntjük hogy ma nyűgösek, rossz kedvűek leszünk, akkor azon a jóég se tud majd változtatni. Pedig ez csak elhatározás kérdése.
Talán épp ezért ugyanúgy tudunk vágyakozni lelki kiegyensúlyozottságra, mint alkati álomképekhez. Lapozgatjuk a pletykalapokat a celebek életéről, görgetjük a közösségi oldalunk hírfolyamát ahol sorra ismerőseink képei jelennek meg, s mindkettő azt a látszatot kelti, hogy másnak nagyszerű élete van, csak jelenleg nekem nem. Ha erről nincs szó, akkor meg belemerülünk önmagunk marcangolásába, hogy éppen túl sok a feladat, túlzsúfoltak a napjaink és még sorolhatnám. A fejünk felett gyülekező felhők, ezektől csak még sötétebbek lesznek. Ez is egy döntés, hogy leterheljük-e magunkat az irigység, az önsajnálat komor felhőjében. Egyedül rajtad áll, hogy meddig hagyod uralkodni a lelkeden. Csak az tud változtatni, aki akar. A baj az, hogy nem akarod ahhoz eléggé, hogy végig csináld. Csak a problémát látod magad előtt, ami mindent eltakar, elfedi az agyadban a megoldás kulcsát.
Mit tegyünk hát? Felsorolhatnék jó pár tippet, most még se várj magasztos, bölcs tanácsokat tőlem. Ez most nem erről szól. Nem én fogom tudni megmondani, hogy mit tegyél, hogy a problémádra mi a legjobb megoldás, mi az amitől előrébb tudsz lépni, mert nem tudja senki jobban, mint te magad.
Rázd meg magad, és rendezd át az agyadat, döntsd el hogyan folytatod, hogy mit választasz!
Tedd meg! Magadért!
Olvastam ezt a napokban egy falfeliraton. Milyen egyszerű ezt így kimondani, és felfogni. Tenni viszont sokkal, de sokkal nehezebb. Vagy mégsem?! Nehéz eldönteni. Én is átestem ezen, akkor úgy gondoltam nehéz lesz ebből kievickélni, de csak is azért mert nem akartam igazán. Inkább panaszkodtam és vártam a hamis, és a nagyon idézőjeles megértő pillantásokat, hogy az én problémám mindenkié felett áll. És lassan el is hittem. Ha nem vagyunk hajlandóak ezt kezelni, ezen változtatni, akkor ne csodálkozzunk, hogy a kártyavár összedől. Nem hogy a kártyavár, mi magunk is.
A magyar embert amúgy is gyakran jellemzik úgy, hogy sportot űz a panaszkodásból. Valljuk be szeretjük ha kicsit megsajnálnak, ha megértés látszatát keltik bennünk. Aki nem így van ezzel, az hazudik. (kivételek nyilván mindig vannak) Önmagában ezzel talán nem is lenne nagy baj. Nem azzal van a gond, ha kibeszéljük magunkból a problémáinkat, hanem hogy a panaszkodásunk a hétfő reggelek, az elhalmozott feladatok vagy úgy bármi miatt, hagyjuk ezeket visszahatni ránk. Eldöntjük hogy ma nyűgösek, rossz kedvűek leszünk, akkor azon a jóég se tud majd változtatni. Pedig ez csak elhatározás kérdése.
Talán épp ezért ugyanúgy tudunk vágyakozni lelki kiegyensúlyozottságra, mint alkati álomképekhez. Lapozgatjuk a pletykalapokat a celebek életéről, görgetjük a közösségi oldalunk hírfolyamát ahol sorra ismerőseink képei jelennek meg, s mindkettő azt a látszatot kelti, hogy másnak nagyszerű élete van, csak jelenleg nekem nem. Ha erről nincs szó, akkor meg belemerülünk önmagunk marcangolásába, hogy éppen túl sok a feladat, túlzsúfoltak a napjaink és még sorolhatnám. A fejünk felett gyülekező felhők, ezektől csak még sötétebbek lesznek. Ez is egy döntés, hogy leterheljük-e magunkat az irigység, az önsajnálat komor felhőjében. Egyedül rajtad áll, hogy meddig hagyod uralkodni a lelkeden. Csak az tud változtatni, aki akar. A baj az, hogy nem akarod ahhoz eléggé, hogy végig csináld. Csak a problémát látod magad előtt, ami mindent eltakar, elfedi az agyadban a megoldás kulcsát.
Mit tegyünk hát? Felsorolhatnék jó pár tippet, most még se várj magasztos, bölcs tanácsokat tőlem. Ez most nem erről szól. Nem én fogom tudni megmondani, hogy mit tegyél, hogy a problémádra mi a legjobb megoldás, mi az amitől előrébb tudsz lépni, mert nem tudja senki jobban, mint te magad.
Rázd meg magad, és rendezd át az agyadat, döntsd el hogyan folytatod, hogy mit választasz!
Tedd meg! Magadért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése