Az élet nehéz, a futás egyszerű

Jó pár hete megterveztem ezt a bejegyzést. Pontosabban azt terveztem meg, hogy mai napon mindenképpen szeretnék közzétenni egy bejegyzést a futásról. Sok téma eszembe jutott, lelkesen írogattam tanácsokat, tapasztalatokat, a bevált edzésterveket, motiváló képeket. Aztán ma az egészet félreraktam, mert elöntöttek az érzelmek.
Nosztalgikus hangulat vett körül. Első futásaim jutnak eszembe. Az érzések, első sikerek. A távok, a tempók, a sérülések. Igazi kezdő voltam. Most, bár igazi futónak még mindig nem mondanám magam, de szeretek futni. Nagyon.



Immáron több mint 2 éve foglalkozok a futással. 2013-ban karácsonyra kaptam meg az igazi futócipőmet. Benne az első 2 km-t 2014.01.26-án tettem meg. Azóta 307,99 km-t, 36 óra 35 percet futottam, 21233 kalóriát égettem 72 alkalommal. Átlagosan 4-5 km alkalmanként, mindenféle időeredménnyel, 8 és 6 perc közötti átlagtempóval. Futottam a Runtastic alkalmazással, most a Nike+-al. Futottam erdőben, mezőn, töltésen, aszfalton. A Balatonnál, a Szigetközben, és külföldön is. Futottam egyedül, kutyával és párosan is. Voltak hosszabb távok, és hosszabb kihagyások is.

  

Ezek a statisztikai adatok emlékeztetnek, motiválnak. Futnak át rajtam az élmények. Amikor fájt mindenem, amikor fele távon inkább megálltam, megfordultam és hazasétáltam. Amikor menni akartam, de minden ellenem dolgozott, amikor a hátam közepére se kívántam. Amikor a tervezett kilométereket még kettővel megtoldottam. Amikor idegesen indultam el, és minden problémát hátrahagyva nyugodt lelkiállapotban tértem haza. Amikor az applikáció ellenem fordult, és ideges lettem és falhoz vágtam. Amikor először indultam versenyen. Mindegyik alkalom egy lépcső volt, az önmegismerés felé.. Nincs szó félmaratonról, nincs szó három és félperces tempóról, de itt vagyok. Elindulok a következős versenyen, meg még egyen. Csinálom, mert megakarom csinálni, és mert szeretem.

Tavalyi felkészülés alatt nem bírtam le futni egyben egyszerre a 4 km-t, de nem is próbáltam. Kilométerenként meg kellett állnom, hogy biztosan végére érjek a távnak. Aztán mondták nekem: "Minden fejben dől el."  Kell némi tudatosság, hogy a tempót jól válasszam meg, de a lényeg, hogy akarjam lefutni egyszerre. És sikerült. Ez olyan megerősítés volt számomra, magamat szinte már a félmaratonistákhoz hasonlítottam. Mert legalább olyan érzés volt. A versenyen még sem sikerült olyan jól, kétszer is meg kellett állnom, annyira szúrt az oldalam. Izgultam, vitt a tömeg, vitt a lendület. Nem figyeltem a levegővételre, iszonyatos fájdalom, és nem csak olyan sima szúrós. Sorban hagytak le. A végén 25 perc 2 másodperccel értem be, 220.-ként 324 versenyző közül. Azért boldog voltam. Mert lefutottam, kaptam befutóérmet és nagyon nagy löketet.

A 2014 év vége és 2015 év eleje sok kihagyással, sérüléssel járt. Tudtam, hogy nem könnyű feladat lesz újra ilyen szintre hozni magam. Míg tavaly már februárban keményen készültem, idén alig március végén sikerült belelendülnöm. Alig 8 hetem volt rá, de linkeskedtem ez alatt is eleget. Az akkori 7 perces időmet legalább a tavalyi 6'15" átlagra akartam javítani. Lefutni megint nem tudtam egyszerre. 2 kilométer után meg kellet állnom hosszabb időre, elfáradtak a lábaim. Április 29.-én sikerült 6'18"-t futnom, de ekkor is meg kellett állnom, ugyanúgy mint a tavalyi versenyen. De legalább már szinten voltam, két héttel a verseny előtt. Minden edzést megterveztem, lélekben is készültem rá. Most május 14.én sikerült egyben lefutni. Nem álltam meg, nem tudtam megállni, nem akartam megállni. Iszonyatos boldogság, öröm és izgatottság vegyült bennem.

2015. Május 17. Szigetközi Minimaraton 4 km-es táv. Második futóversenyem. Már csak egy nap, kevesebb mint 24 óra. Nem első akarok lenni, csak a legnagyobb ellenfelemet akarom legyőzni. Magamat.

Minden fejben dől el.