Bálint-napi őrület

Február 14. A túlcsordult nyáladzások kontra az utálkodós posztok ideje a mai nap. Hogyan mondjam, hogy ne boruljon ki a teljes bunkóság kosaram. Minden évben kiakadok azokon akik, kiakadnak azokon akik megtartják (na ez egy szép mondat). Miért utálunk egy olyan napot, ami pont hogy a szeretetről szólhatna?

Fárasztó egy dolog...

Fárasztó dolog a stressz. Február van. Se tavasz, se tél. Még átmenet sincs. Várakozás van, hogy egyszer biztos ki süt a nap. Az ember meg csak beszürkül. A mindennapi események ugyanúgy zajlanak, szinte nem változik semmi.

Bébibumm? - Na ne már...

Sok minden gondolkoztat el engem így a felnőtté válás küszöbén. Karrier, házas élet, gyerekvállalás, satöbbi, satöbbi, satöbbi. De nem csak engem. Egy nagyon kedves ismerősöm sorait olvashatjátok, ahogy ő vélekedik erről a témáról. Írásával néhol magam is egyetértek, de erről majd később talán én is beszámolok. Olvassátok szeretettel.

Iskola kapuin kívül

Az elmúlt év decemberében egy sikeres záróvizsgán vagyok túl. Nem kis izgalommal keltem december 17.-e reggelén, mikor az államvizsgámra indultam. Lelkem mélyén éreztem, hogy most sok múlik ezen. Az elmúlt évek sok-sok lemondással jártak az iskoláért, a tanulásért.

Az új évi bla-bla

Új év, új ember, új remények meg a többi bla-bla. Valóban ennyi lenne a titok? Ha egy új év kezdődik, valóban képesek vagyunk rá hogy új és jobb emberek legyünk, hogy változtassunk magunkon, hogy másokon, magunkon segítsünk?