"Bárhol, bármikor, bárkivel megfordulhat a világ." (Kertész Imre)
Az élet csupa bukdácsolás, magas és mély pontok egymásutánja. Meg kell tanulni esni: lehet nagyon nagyot, lehet arccal lefelé, lehet hanyatt, lehet csak megbotlani. De meg kell tanulni felállni is: feltápászkodni, vagy mindenki szeme láttára leporolni a ruhánkat és tovább állni. A pofonok, a mélypontok tanítanak meg az életre. Kell az élettől a kisebb-nagyobb pofon, hogy észhez térítsen. Kizökkentsen abból az álomvilágból amiben képzeled magad. Nem az álommal van gond, hanem, hogy elhiteted, hogy az neked megfelel. És ha jön a pofon, akkor kifekszel.
Ami történt megtörtént, fáj most, fáj holnap, és még egy jó darabig. Az élet akkor sem áll meg, nem ragadhatsz a saját, elkeserítő múltadban. Nem hagyhatod, hogy ez rád telepedjen, mert különben ez határozza meg további életedet. Ne hagyd sajnáltatni magad, csak az idődet pazarolod. Elmennek melletted azok a pillanatok amiket meg kellene élned a siránkozás helyett. Szeresd a bukásokat, szeresd a tanításokat, szeresd az életedet. Koncentrálj arra amit tanultál, amitől erősebbé lettél. Akivé a pofonok tettek.
Mindig lesznek körülötted olyanok akik arra várnak, hogy összetörjél, és ott lesznek azok is aki összeraknak mint egy kirakóst. Mindig lesznek olyan emberek, akik az bukásodat szeretnék. Látni amikor belefulladsz a tengerbe. Megfognak lepődni, mert ekkor már nem tengert látsz magad előtt, csak egy kis pocsolyát, ami felett egy kecses mozdulattal szökkensz majd át.
Mert erős vagy. Mert életre vagy edződve.
Mert erős vagy. Mert életre vagy edződve.