2015. március 14., szombat

Rólam másképp - Személyiség teszt

A minap a Buborék blogon láttam meg ajánlásként egy személyiség tesztet. Sose szerettem semmi effélét, eleve humbuknak tartom, és mindig azt gondoltam, hogy beskatulyázzák az embereket 3-4-5 féle kategóriába. Erre nekem nincs szükségem. Sose elég konkrét, az általános jellemvonásokat több ezer emberre lehet ráhúzni. 8 milliárd ember közül nyilván vannak nagyon hasonló személyiségek mint én, nehéz egyedi maradni. Ám ezek a jellemzések még is csak egy körvonalat adnak meg, a tartalma én vagyok maga. Ezért ámítás az egész, és hogy kitöltsék a női lapok megfelelő lapjait. A horoszkópokról ugyanezt gondolom. Szánalmasan szoktam szemlélni, akik szinte feltépik az újságok lapjait, megnézik a napi horoszkópot, hogy mit mond nekik, és persze aszerint is cselekednek.

Valamiért mégis csalógató volt. Attól, hogy kitöltöm, és értékelik még nem lesz világvége, nem szállnak le idegenek egy másik világból, és én sem fordulok fel fenekestől. A 20 és a 72  kérdéses teszt is ugyan azt a jellemzést hozta ki. Ez lennék én: ENFJ azaz Tanítók.

Forrás

Forrás
A jellemzés elolvasása előtt végig futott az agyamon mit is jelenthet. Tanító? Én? Biztos? Igen, szeretek másoknak segíteni, másokon segíteni. Na de tanító, azt talán mégse. Aztán elkezdtem olvasni a jellemzőket. Az elején még mindig szkeptikus voltam, a már korábban említett beskatulyázás miatt, de ez most olyan, mintha a vesémbe látnának. Kiragadnék egy-egy részt a jellemzésből, mellyel én is, és barátnőim is egyetértenek. Kellett az ő véleményük is, nehogy beleesek abba a bizonyos csapdába:

"Szeretnek a figyelem középpontjában lenni, és nagyon jól szerepelnek olyan helyzetekben, ahol inspirálhatnak és vezethetnek másokat, mint például a tanítás. Mivel leginkább az foglalkoztatja őket, hogy elősegítsék másokban a változást, ezért gyakori, hogy mindenkivel személyre szabottan érintkeznek, amolyan kaméleon módjára, ahelyett, hogy önmagukat adnák. Általában az ENFJ-k rengeteg önbizalmat sugároznak magukból, és adottságaiknak köszönhetően sokféle dologhoz értenek. Általánosságban okosak, tele vannak energiával, erőteljesek és lendületesek. Lágy szívű, empatikus és felelősségteljes. Könnyen ráhangolódik másokra. Mindenkiben meglátja a lehetőséget, és segíti mások önmegvalósítását. Jó hatással van az egyénekre és csapatokra. Megszívleli a dicséretet és a kritikát. Könnyen barátkozik és nagyon jó vezető. Általában jók bármiben, ami érdekli őket. Az ENFJ-k erősen igénylik a szoros, bensőséges kapcsolatokat, és rengeteg energiát képesek arra fordítani, hogy ilyen kapcsolatokat teremtsenek és fenntartsanak."

Forrás
Hogy a negatív végét is megfogjuk a dolgoknak, ha valami nem sikerül elsőre bombaként tudnék kirobbanni, kirohanni, mint Zrínyi. Értéktelennek és haszontalannak érzem magam, ha nem úgy jönnek össze az események, vagy valamit nem vagyok képes egyedül megcsinálni, megoldani. Sokáig próbálkozok még, mert én nem adom fel, csak azért se, de ekkor szoktam rontani inkább a helyzeten. A legjobb megoldás, hogy leülök egy csendes sarokba és megvárom míg elmúlik. Le kell higgadnom, különben fejek fognak hullani, vagy dolgok röpködni.
Annak ellenére, hogy szeretem a társaságban a figyelmet, ha nem adja úgy a helyzet, még közösségben is magányosnak érezem magam. Erre igazi magyarázatot még nem találtam. Egyébként szeretek egyedül lenni saját gondolataimmal, de mikor már sokáig és túl magányos vagyok lenyomnak a sötét gondolatok.
Érzékeny vagyok a konfliktusokban, inkább a szőnyeg alá söpröm, nehogy én kerüljek ki rosszul belőle. Stresszhelyzetben képtelen vagyok azonnal reagálni az ellenvéleményre. Inkább felhúzott orral, megsértődve állok tovább.  Amennyiben tudom, hogy igazam van, képes vagyok parázs vitákba bonyolódni, és addig hajtani, és manipulálni másokat míg el nem fogadják.

Hihetetlen és egyben félelmetes volt olvasni, olyan sorokat amit mintha rólam írtak volna. Barátnőim is folyamatosan egyetértően hümmögtek, én pedig megijedtem, hogy nem általánosságban, hanem egyenesen rólam beszélnek. Na jó mindezzel lehet hogy túloztam. A véleményem a régi, ezekután sem fogok vadul teszteket töltögetni. Ettől a teszttől mégis jött a felismerés, hogy én valóban ilyen vagyok, beismerve azt amit magamnak magamról sosem állítanék.

Önmagam javításához, stresszkezelésemhez a legjobb megoldás a naplóírás, a sport, és a baráti társaság. Kiírni magamból a legmélyebb gondolatokat, levezetni a feszültséget, és kibeszélni az aggodalmakat. Személyiség függő kinek mi a legjobb. Önmegismerés segít ebben a feladatban. Lelki, szellemi fejlődésünkhöz szükségünk van magunk megismeréséhez, megértéséhez. Amennyiben tisztában vagyunk személyiségünkkel, határainkkal, úgy amblokk magunkkal, akkor képes leszünk bármire az életben.